Csónakos naplója

Ez volt életem legszebb napja! Boka kiválasztott, hogy vele menjek megmutatni, hogy mi is vagyunk olyan bátrak, mint ők. Az volt a tervünk, hogy kitűzünk egy papírost a vörösingesek szigetére. "Itt jártak a Pál utcai fiúk!", állt rajta. Késő délután indultunk a füvészkert felé. Felmásztam a kerítés melletti fára és körül néztem nem sok mindent láttam, mert nagyon sötét este volt, de a szigetet rögtön észrevettem. Leszóltam Bokának és Nemecseknek, hogy jöhetnek. Elindultunk a sziget felé. Nagyon izgultam, s így majdnem elfüttyentettem magam amikor megtaláltuk a fegyvereiket. Igen aprólékos munka lehetett azokat elkészíteni, legalábbis én így gondolom. Aztán tovább lopakodtunk és észrevettem, hogy nem mehetünk be a hídon mert ott őrök állnak. Szóltam társaimnak, hogy találjunk ki valami mást. Bokának eszébe jutott, hátha van egy csónak. Szétváltunk, hogy megkeressük. Igen hamar rátaláltunk, beültünk és áteveztem. Sajnos engem hagytak a csónakban, hogy őrizzem mondván, úgyis Csónakosnak hívnak. Nem tudok hát erről a részről többet mesélni. Amint kitűzték a cédulát rohantak vissza és menekülni kezdtünk. Berohantunk az üvegházba, de Nemecsek meggyújtott egy gyufát és ezért észrevettek minket. Gyorsan elbújtunk, ráesett egy cserép a fejemre és ezért aztán csupa homok meg föld lett a fejem. Szerencsére tovább mentek a vörösingesek és így megmenekültünk. Mire hazaértem már késő este volt. Nagyon mérgesek voltak rám a szüleim. Megvacsoráztam, a kedvencem volt, sonkás tészta, csak kevés volt benne a sonka, mert nem volt többre pénze édesanyámnak. Azt hiszem mára ennyi, megyek aludni.