Csónakos naplója

Ma az iskolában tudtam meg, hogy Nemecsek meghalt. Majdnem sírtam, hiszen ő volt az egyik legjobb barátom. Rácz tanár úr tartotta a megemlékezést. Mindenki sírt a Pál utcai fiúk közül. Az emlékezésen még én is elbőgtem magam. Nem tudtam, hogy ennyire rosszul lett tegnap. Boka mást is elmondott a szünetben, ami ugyancsak fájón érintett minket, Pál utcaiakat. Azt mondta, hogy tegnap hallotta Janótól a grundon, hogy építkezni fognak rajta. Erre mindenki nagyon elkeseredett. Én legszívesebben füttyentettem volna dühömben, de nem lehetett, mert behívattak volna és kaptam volna egy intőt. Tanítás után rögtön haza rohantam és elmondtam mindenkinek, aki itthon volt, hogy Nemecsek halott és közben sírtam, mint a záporeső. Ez életem legszomorúbb napja! Félek, hogy a könnyeim elmossák a tintát, ezért most nem írok többet.